A Hama Multitrans sorozat háromféle méretben készül, hogy mindenki megtalálhassa a neki való modellt.

A fotós kiegészítők számának növekedésével mindenkiben gyorsan megfogalmazódik az igény egy olyan profi táska iránt, amelyben mindennek van előre kialakított helye. Ilyenkor természetesen már nem a pisztolytáska formátumú tokok kerülnek előtérbe, hanem az olyan alkalmatosságok, amelyekbe második, harmadik objektív, vaku és még egy sor apróság is belefér.

A Hama Multitrans sorozata a klasszikus, vállra erősíthető vonalat képviseli, mégpedig három eltérő méretű modellel. Természetesen még a legkisebb típus is DSLR kamerák számára készült, ez a fényképezőgép mellett két objektívnek és egy vakunak, valamint egy tabletnek (esetleg kisebb méretű notebooknak) biztosít helyet. A közepes változatba eggyel több objektív fér el, míg a legnagyobb modellbe akár kettő DSLR vázat, három objektívet és egy vakut is bepakolhatunk. Természetesen a rekeszek nem fix kialakításúak, elrendezésük egyedi igény szerint (szinte) bárhogyan módosítható. Az elválasztók a maximális védelem érdekében vastagok és puhák, egymáshoz pedig tépőzárral kapcsolódnak. Igény esetén a teljes belső zseb kivehető.



Az apróságok számára rengeteg belső zseb áll rendelkezésre. Közöttük van kettő, amelyek fölött piktogram jelzi, hogy melyikbe „való” az üres és melyikbe a teli akkumulátor. A memóriakártyákat zárható, de belül számozott zsebekre osztott részbe tehetjük.


A fő rekeszt vízzáró cipzár védi, amelynek elhúzása után a fedél első és hátsó része teljesen lehajtható, hogy a táska tartalmához könnyen hozzáférhessünk. Természetesen külső zseb is került a Multitrans táskákra; amit ide teszünk, az mindig könnyen hozzáférhető, hiszen nem szükséges kinyitnunk a táskát, sőt, még a vállunkról sem kell azt leszedni ahhoz, hogy például a tisztító szerszámot kivegyük. A külső zsebek közül az egyik nyitott, a másik cipzárral zárható. Praktikussági megfontolásból az állványtartó pántok szintén a táska külső részére kerültek.

A táska belső része praktikus, külső része pedig kellően robusztus ahhoz, hogy megvédje a benne lévő értékeket. Neoprém anyaga cseppálló, heves esőzésben pedig a kihúzható fólia nyújt extra védelmet. A vállpánt a kényelmes viselés érdekében párnázott, a stabilitást pedig a fém csatlakozók biztosítják. Hosszabb utazás során remekül jön még az is, hogy a hátsó részen lévő zsebbel a táskát a bőrönd kihúzható fülére lehet erősíteni.

A Multitrans táskák mérete és tömege az alábbiak szerint alakul:
Hama Multitrans 140: 22×14×15 cm, 800 gramm
Hama Multitrans 170: 30×18×15 cm, 1100 gramm
Hama Multitrans 200: 36×20×18 cm, 1200 gramm