Szeptember 20-án Magyarországra látogatott Kazuto Yamaki, a Sigma vezetője. Yamaki édesapja halála után, 2012-ben vette át a cég vezetését. Látogatása kiváló aprópót adott arra, hogy a cég történetét röviden elmeséljük.

Akit legalább egy kicsit is érdekel a fotózás, az valószínűleg hallott már a Sigmáról; a vállalat napjaink egyik legnagyobb objektívgyártójává nőtte ki magát. A Sigmát 1961-ben alapította Michihiro Yamaki, Tokióban. Az első perctől kezdve családi vállalkozásként működött, és működik mind a main napig. A vállalat a hagyományos értékeket – köztük a minőségi gyártást és a munkahelyek védelmét – mindennél előrébb helyezi. Ezt kiválóan mutatja például az, hogy 56 éves története során mindössze két vezetője volt a Sigmának, Michihiro Yamaki a cég alapítástól egészen haláláig, 2012-ig vezette, azóta pedig fia, Kazuto Yamaki irányít. A Sigma kezdetben Tokióban tevékenykedett, nemcsak a fejlesztés, hanem a gyártás is a Japán fővárosban folyt. Viszont a fejlődés annyira gyors volt, hogy tíz év múlva máris a bővítésen kellett gondolkodni – ennek eredményeképpen nyílt meg a második telephely Aizu városában, 1974-ben. A gyártás idővel teljesen átkerült ide, a fejlesztést viszont a mai napig Tokióban végzik a mérnökök.

A Sigma méretére jellemző, hogy a vállalat jelenleg 1600 alkalmazottat foglalkoztat (csak érdekesség, hogy ennek a létszámnak háromnegyedét a fejlesztők teszik ki), havonta 80 ezer objektívet valamint 2 ezer fényképezőt gyárt. Tavalyi éves árbevétele 38,2 milliárd jen, vagyis kb. 90 milliárd forint volt.

A hagyományos értékek tisztelete nemcsak a családi irányításban mutatkozik meg, hanem abban is, hogy a Sigma – az objektívgyártók között – mára az egyetlen, amely csak és kizárólag olyan alkatrészeket használ fel, amelyek Japánban készülnek. Ennek azért nemcsak tradicionális okai vannak, hanem az is sokat nyom a latba, hogy a japán beszállítók – szemben a kínai, vietnámi, tájföldi gyártókkal – konstans minőséget biztosítanak. A Sigma nemcsak az összeszerelést végzi, hanem rengeteg alkatrészt saját maga gyárt, tulajdonképpen az egész folyamatot az ellenőrzése alatt tartja. A sajt gyártású alkatrészek között igazi különlegességek is akadnak, ilyen a 82 mm átmérőjű aszférikus lencse, amelyhez egyedi tervezésű gyártósort kellett rendelni.

A Sigma jó húsz évig csak a hazai piacra koncentrált, az első külföldi telephelyet 1979-ben nyitotta meg a vállalat, Németországban. Ma a Sigmának Németország mellett Hollandiában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Kínában, Hong Kongban és az USA-ban van leányvállalata (plusz egy fejlesztő egység San Joséban), a világ többi országában a termékek forgalmazását partnerek látják el – Magyarországon a Hama Kft. foglalkozik a Sigma objektívekkel.

Az 1980-as évek vége felé már látszódott, hogy a Sigma egyértelmű sikertörténet lesz nemzetközi vizeken is, részben annak köszönhetően is, hogy a vállalat mert és tudott reagálni a piaci változásokra. A Sigma odáig jutott, hogy ma a világ egyik legnagyobb független objektívgyártójaként tarthatjuk számon, termékpalettáján majd’ félszáz objektív szerepel. A kedvező ár/érték arányú modellektől kezdve a minőséget minden egyéb paraméter elé helyező profi optikákig mindent megtalálunk, az objektívek többsége pedig többféle fényképezőgépre is elérhető. A Sigma a DSLR gépek (főleg Canon, Nikon, Sony) mellett a mikronégyharmados kategóriára és a Sony-féle E-bajonettes modellekre fordít kiemelt figyelmet, ezekre a gépekre a 4,5 mm-es halszemoptikától kezdve a 800 mm-es teléig mindenféle típust készít. A termékválasztékról bővebben egy későbbi cikkben írunk majd.