Az IFA az egyik legnagyobb, elektronikai kütyükkel is foglalkozó kiállítás Európában és a világon is. A Hama állandó résztvevőként ebben az évben is rengeteg terméket állított ki. A gyártó standja ráadásul teljesen megújult, a korábbinál szellősebb kialakításnak köszönhetően több látogató tudta megnézni a kütyüket.

A Hama – szokás szerint – a 10.2-es csarnokot egyedül töltötte meg, a kiállítói tér központjában pedig egy óriási „labda” volt, amelynek polcaira kerültek az újdonságok és a korábban már bejelentett, de még mindig nagy népszerűségnek örvendő audio termékek. Ez jelzi is, hogy a legnagyobb hangsúly ezeken a termékeken volt; a „labda mellett” több zárt szoba is várta a látogatókat, hogy a legújabb okoshangszórókat valamint internetes rádiókat mindenki zavartalanul próbálhassa ki. Az okoshangszóróknál a SIRIUM termékcsalád volt a központban, amely egy éve mutatkozott be – akkor a Hama azzal robantott, hogy rögtön a világ első olyan soundbarját dobta piacra, amelybe az Alexát, vagyis az Amazon digitális személyi asszisztensét is beépítették (ez volt a SIRIUM 4000).

Idén a kínálatot a Hama tovább bővítette a SIRIUM 2000, SIRIUM 2100 és SIRIUM 1000 típusokkal. Természetesen az új termékek is minden olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amely egy modern okoshangszórótól elvárható: van Spotify Connect támogatás és multiroom funkció, a vezérléshez pedig nemcsak okostelefonos alkalmazást, hanem hangutasításokat is használhatunk - igaz, ez utóbbiak elérhetősége régiófüggő.

Volt természetesen rengeteg digitális rádió is; ez a kategória szintén fontos a Hamának, noha új, kifejezetten az IFA-ra időzített termékbejelentés nem volt. A jó ár/érték arányú készülékeket szeretik a felhasználók, a piac ráadásul nem is kicsi, csak Németországban 1,3 millió DAB+ rádió fogyott a tavalyi év során.

A Hama a fentieken kívül természetesen kiállította azokat a multimédiás és fotós termékeit valamint egyéb kellékeit, amelyeket a közelmúltban jelentett be. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a standon ezúttal tényleg annyi volt az érdekesség, hogy aki ellátogatott oda, az egy fél napot simán el tudott tölteni a termékek között.

Címkék