2018. október 24., 08:00

A Hamának van egy olyan kütyüje, amivel minden telefonra lehet védőfóliát gyártani: az eszköz egyre több Media Markt áruházban tűnik fel, így a vele készült fólia szépen lassan az egész országban elérhetővé válik.

A telefonok előlapjára helyezhető fólia nagy népszerűségnek örvend, és ennek meg is van az oka: habár ezek a filléresnek számító kiegészítők nem csodaszerek, és egy komolyabb ütés hatását nem mindig képesek kivédeni, arra tökéletesen alkalmasak, hogy a zsebben lévő kulcs okozta vagy a hétköznapi használat során keletkező karcoktól megvédjék a mobil kijelzőjét. A fólia persze sérül közben, de ezt lecserélni még mindig egyszerűbb és olcsóbb, mint új telefont vagy a régibe új kijelzőt vásárolni.

A fóliákat – szinte mindig – felhelyezésre készen gyártják, vagyis csak akkor tudunk vásárolni védőeszközt, ha a boltban, ahova megyünk, van a mobilunkra való típusból. Nyilván az aktuális csúcskészülékeknél nem gond ilyet találni, de már egy két-három évvel ezelőtti népszerű telefonhoz sem biztos, hogy minden sarki boltban tartanak megfelelő fóliát. Ez vásárlói szempontból sajnálatos, üzleti szempontból viszont maximálisan érthető: évente több száz telefon jelenik meg, lehetetlen mindhez fóliát tartani.

Illetve fogalmazzunk úgy, hogy majdnem lehetetlen. Hiszen pontosan itt jön képbe a Hama újdonsága, a ClearPlex Protection Pro Express, amely bármilyen telefonra (vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy kijelzővel rendelkező eszközre) tud fóliát gyártani. Külsőre leginkább egy nyomtatóra hasonlító kütyüről van szó, amelybe a fóliát is úgy kell behelyezni, mint egy nyomtatóba, hogy aztán a benne lévő parányi kés néhány másodperc alatt elkészítse a kiválasztott telefonra tökéletesen illeszkedő, a szenzorok és kamerák helyzetét is figyelembe vevő fóliát. A fólia típusát tabletről lehet kiválasztani, az adatbázis pedig több ezer készülék méreteit tartalmazza. A kütyü előnye az, hogy egy típushoz többféle fólia is gyártható: a Samsung ívelt telefonjaihoz a normál verzión kívül választhatunk például olyan változatot is, amely kevésbé nyúlik ki oldalra, így egy védőtok gyakori felhelyezése sem fogja kikezdezni. Többféle méretű fólia lap is létezik, és a nyomtató akár egy notebook kijelzőjére való kivágást is tud készíteni.

A fólia a lágyabb típusok közül való, így elsősorban a karcok ellen véd. Fényáteresztő képessége kiváló, a tükröződést viszont nem befolyásolja. A megfelelő típus kiválasztása és a fólia kivágása mindössze néhány másodperces művelet, ezt követően a fólia felhelyezésre kész. A Media Marktban természetesen a felhelyezést is elvégzik (bár nyilván van lehetőség arra is, hogy hazavigyünk, és saját kézzel tegyük fel azt). Viszont jobb a „hivatalos” kezelést is kérni, mert a fóliához egy speciális gél is tartozik, amivel nemcsak a tökéletes illesztést lehet garantálni, hanem azt is, hogy a fólia szélei (normál használat esetén) sem fognak idő előtt feljönni.

A fólia felhelyezése a kijelző tisztításával kezdődik, ezt követően jön a gél vékony rétegben történő felhordása, majd a fólia pontos felhelyezése. Azt fontos tudni, hogy a felhelyezést követően, részben a gél miatt is, a fólia itt-ott púpos lehet, azonban felülete 6-12 óra alatt tökéletesen kisimul – addig viszont tanácsos kerülni az extrémebb igénybevételt.

A hosszú távú tapasztalat szerint a fólia tényleg sokáig a helyén marad, sem a láthatóságot sem a kijelző érzékenységét nem befolyásolja jelentősen. Nem probléma vele egy stylus használata sem, azt viszont érdemes tudni, hogy a tollal való „böködés” idővel mindenképpen nyomot hagy a fólián.

A fóliát keresd a Media Markt áruházakban! Szerintünk érdemes vele egy próbát tenni!