A Hama PDR20 jó eséllyel pályázhat a világ legkisebb digitális rádiója címre: aki szeret rádiót hallgatni, és zsebben elférő kütyüre vágyik, az ne is keressen tovább!

A Hama igen széles digitális rádió kínálatából a múlt héten bemutattuk a DR7-es típust, amely az egyik legkisebb kütyü kategóriájában. Most mutatunk egy nála is kisebbet, de előtte azonban nagyon röviden következzen a DR15; mégpedig azért, mert ez a készülék alapjaiban ugyanazt tudja, mint a DR7-es, csak éppen modernebb, lekerekített házba került, hangszórója pedig 0,5 helyett 1 watt teljesítményű. Méretéből adódóan persze ez a típus is a régi idők készülékeit idézi.

A rádió az analóg, a DAB és a DAB+ adásokat tudja fogni. 30 csatornát rögzíthetünk a kedvencek közé, kettőnek pedig – gombokkal – közvetlen elérést is biztosíthatunk. Hat gomb és egy nagyméretű tekerő található rajta, ezeknek hála kezelése nemcsak gyors, hanem egyszerű is. A kis méret ellenére a DR15 előlapján van egy kijelző is, mégpedig egy 2,4 colos monokróm LCD, háttérvilágítással. A rádió nemcsak tápegységről működik, hanem használhatjuk négy darab AA méretű elemmel is, így semmi akadálya, hogy semmi akadálya, hogy magunkkal vigyük akár a kertbe is.

Persze hiába hordozható a DR15, ez a típus nem jó alternatíva azoknak, akik mondjuk munkába menet szeretnék hallgatni a rádiót. Nekik egy olyan kütyü kell, amely a zsebben is kényelmesen elfér: számukra így inkább a PDR20 ajánlott, amely mindössze 6,5×11,5×2 cm-es. Nagyjából akkora tehát, mint egy okostelefon – vagy inkább kettő, a dupla vastagság miatt.

A PDR20 egyébként tényleg úgy néz ki, mint egy telefon: van rajta egy kijelző, alatta pedig – a kezeléshez – gombokat találunk. Összesen 18 funkció elérhető velük közvetlenül! A kijelző kétrészes, a felső sávban hétszegmenses LCD, alul pedig pontmátrix kijelző teljesít szolgálatot. Előbbi jelzi az időt, utóbbi pedig az olyan fontos adatokat, mint például az éppen kiválasztott csatorna neve.

A PDR20 is természetesen mindenféle rádióadáshoz használható: mindegy neki, hogy az éteren keresztül analóg, DAB vagy DAB+ adás érkezik. Akár 40 csatornát is el tud tárolni, négynek pedig közvetlen elérést is tud biztosítani. A hang jack csatlakozón keresztül távozik a készülékből. Lévén, hogy a kütyüt elsősorban mobil használatra tervezték, saját akkumulátorral rendelkezik, amely feltöltésenként hat óra rádiózást tesz lehetővé. Sajnos a töltési idő kicsit hosszú, négy óra, de cserébe az akku várhatóan hosszú évekig kiszolgálja majd a rádiót.