Ahogyan az az elmúlt években már megszokottá vált, az ország legnagyobb játékosok számára megrendezett kiállításán a Hama exkluzív márkája, a uRage is jelen lesz. A termékeket ezútal is kedvezményes áron lehet majd megvásárolni.

A Hama rendszeres látogatója a PlayIT kiállításnak. A uRage termékeket a korábbi években mindig a Media Markt standján lehetett kipróbálni és megvásárolni – és nem lesz ez másképpen 2018 őszén sem. A PlayIT rendezvény ezúttal kétnapos lesz, a kiállítás a Hungexpo területén, 2018. november 18-19-én várja majd az érdeklődőket.

A Hama uRage márkája megjelenése óta népszerű a játékosok körében, hiszen a termékek kedvező ár mellett nyújtanak kiváló minőséget és remek játékélményt. A Hama kezdetben az alapokra koncentrált, így uRage néven billentyűzeteket és egereket kezdette el forgalmazni, de a kínálat gyorsan bővült, ennek köszönhetően a termékpalettán ma már egérpadokat, fejhallgatókat és olyan táskákat is találunk, amivel a LAN-partikra vihetjük el kedvenc notebookunkat.

A uRage márkán belül a csúcsot a Reaper széria jelenti, ide tartozik többek között a 8200 DPI-s érzékelővel és Omron mikrokapcsolókkal szerelet Revolution egér, a direkt FPS, RTS, RPG és MMO játékokhoz kifjejlesztett Cyberboard Premium billentyűzet és az akár 7.1-es hangzásra is képes SoundZ fejhallgató.

Ezekről a termékekről a jövő hét első napjaiban részletesebb bejegyzések lesznek a blogon, hétvégén pedig gyertek el, és próbáljátok ki személyesen is a kütyüket; a PlayIT-n a Media Marktnál nemcsak megtapogathatjátok és kipróbálhatjátok a termékeket, hanem kedvezményes áron meg is lehet majd őket vásárolni.