Egy nagy munkabírású iratmegsemmisítő minden olyan iroda kötelező kelléke, ahol rendszeresen kerül bizalmas információt tartalmazó dokumentum a kukába. Négy kütyüt is mutatunk.

Ugye ismerős, amikor otthon a számlákon alkoholos filccel kell áthúzni a számlaszámot és más fontos azonosítókat, mielőtt a papírok a kukába kerülnének? Otthon ez a technika még csak-csak elmegy, de képzeld el, hogy milyen lehet egy cégnél ugyanez – már egy néhány fős irodában is könnyen keletkezhet annyi papírszemét, ami indokolja egy iratmegsemmisítő beszerzését.

Persze nem kell nagyban kezdeni, itt van például a Basic S7A, amely egy lépésben legfeljebb 7 A4-es méretű lapot tud apró, 6,8 mm-es csíkokra szaggatni. A relatív kisméretű, 8 literes tartállyal rendelkező kütyü teljesen automatikus: a „daráló” indítása és megállítása külön beavatkozás nélkül történik, az elektronika pedig figyel arra, hogy a motort semmiképpen se tudjuk túlterhelni. A vágás gyors, egy perc alatt közel 4 méternyi dokumentumot lehet a készülékkel megsemmisíteni.

Eggyel magasabb szintet jelent a Premium X10CD és X12CD; előbbi 16, utóbbi 21 literes tartállyal rendelkezik, a nevekben lévő számok pedig azt jelzik, hogy ezek az iratmegsemmisítők egy menetben 10 illetve 12 lapot tudnak feldolgozni. Van rajtuk egy második, kisebb nyílás is, ami vékony műanyaglapok (például bankkártyák) illetve CD, DVD és Blu-ray lemezek megsemmisítésére szolgál. Feldolgozási sebességük 2-2,2 méter percenként, a teherbírásukat pedig kiválóan jellemzi, hogy egy ütemben akár 2 percet is használhatjuk őket folyamatosan.

A legnagyobb munkabírással a Professional M12CD típus rendelkezik, amely egyszerre szintén legfeljebb 12 lapot tud miszlikbe aprítani és továbbítani 28 literes tárolójába. Az iratmegsemmisítő szintén alkalmas CD, DVD és Blu-ray lemezek illetve plasztikkártyák megsemmisítésére. Az M12CD lábai helyén görgők vannak, hogy ha szükséges, akkor az irodában könnyen tudjuk mozgatni. A kényelmes használatot ennél a készüléknél is automatikus bekapcsolás funkció segíti.