A Hama új egere nemcsak az unalmas szürke színben elérhető, hanem lime illetve lila árnyalatú gombokkal is megvásárolható.

Az egér az egyik legfontosabb számítógépes kiegészítő, hiszen nélküle aligha lehet elképzelni a programok gyors és hatékony irányítását. A gyártók éppen ezért rengeteg energiát fektetnek abba, hogy újabb funkciókat, újabb formákat találjanak ki, valamint olyan formát, amely kényelmes használatot biztosít. Az MW-300 esetében a letisztult vonalak jellemzőek, az egeret emellett szimmetrikus kialakításúra tervezték, hogy jobb- és balkezesek számára egyaránt remekül használható legyen.

Ez a kütyü nem az extra funkcióiról lesz híres, az alapfeladatát viszont igen kedvező árfekvés mellett is remekül ellátja: vezeték nélkül kommunikál (nano méretű USB-s adapter tartozik hozzá), érzékelője 1200 DPI felbontású, a két gomb között pedig egy görgőt is tartalmaz a gördülékeny munka elősegítésére.

A vevőegység az apró méret ellenére nagy hatótávolságot biztosít, az egér akár 8 méteres távolságból is használható – ez elsősorban persze nem a PC esetében lesz fontos szempont, hanem akkor, ha mondjuk tévé irányítására szeretnénk használni. Illesztőprogram nem szükséges hozzá, Windows, Mac OS is minden különösebb macera nélkül működik. Az egér tápellátását AAA méretű (micro) elem biztosítja, amely az energiatakarékos funkcióknak hála hosszú rendelkezésre állást biztosít.

Az egér háromféle változatban érhető el: a normál, szürke (egészen pontosan antracit) változat mellett zöld (lime) illetve lila színben is meg lehet vásárolni.