Egy kompakt méretű billentyűzet és egy nagy érzékenységű egér segíti ezentúl a zombik irtását!

A uRage két olyan újdonsággal jelentkezett, amely elsősorban a játékos kedvű felhasználók számára lehet érdekes. Az első kütyü egy billentyűzet, amely bár a normál, asztali klaviatúrák felépítését és dizájnját követi, jóval helytakarékosabb azokál – mégpedig azért, mert a játékoknál amúgysem túl gyakran használt numerikus részleg egyszerűen lemaradt róla. Szélessége így mindössze 36,5 cm! Gombból így összesen 88-at kapunk, de a kiosztás természetesen ettől függetlenül magyar. A klaviatúra USB-A csatlakozóban végződő kábelt használ, így zéró reakcióidővel és folyamatos rendelkezésre állással bír.

A gombok háttérvilágítást is kaptak, amelynek színe 5 zónára osztva egyedileg állítható (RGB). Az elektronika minden, a játék során fontos extra funkciót támogat, így akár 26 gomb egyidejű lenyomását is tudja értelmezni, ezen kívül pedig a WIN gomb blokkolása is megoldható, ha nem szeretnénk játék közben véletlenül kilépni a menübe.

A másik termék már az egerek táborát erősíti. Annak ellenére, hogy játékra szánt megoldásról van szó, ez a kütyü vezeték nélkül kommunikál a PC-vel – helyesebben a PC egy USB portjába helyezett vevőegységgel. A technológia lehetőségek szerencsére ma már adottak ahhoz, hogy a vezeték nélküli kialakítás ellenére se kelljen jelentős késleltetésre számítani. Erre egyrészt a nagyfelbontású, akár 10.000 DPI-s érzékenységre képes AVAGO optikai szenzor, másrészt pedig az 1000 Hz-es mintavételezési frekvencia jelent garanciát. Egyébként az egér vezetékes összeköttetéssel is működik, hiszen a beépített, 600 mAh-s akkumulátor USB-C csatlakozón keresztül tölthető fel. Ez a kábel egyébként szövetborítást kapott, így igényesen néz ki – hossza pedig 1,7 méter.

Az egérhez természetesen nano vevőegység tartozik, amit használaton kívül (vagy utazásnál) az egér hasában helyezhetünk el. A uRage egyébként minden téren adott a minőségre, hiszen a burkolat alatt nemcsak a sokak által kedvelt AVAGO érzékelő található meg, hanem az etalonnak számító OMRON mikrokapcsolók is, mind a kilenc gomb esetében. A gombok többsége programozható, kivéve a DPI-választás segítő kapcsolót, valamint azt a gombot, amivel az RGB világítást lehet ki- vagy bekapcsolni. Az egér mellé természetesen egy kezelőszoftver is jár, amivel nemcsak az imént említett programozási művelet hajtható végre, hanem makrókat is rögzíthetünk segítségével.