A mobilt sokkal kényelmesebb vezeték nélkül tölteni, a Hama újdonsága pedig ezt a feladatot úgy végzi el, hogy közben még jól is mutat az asztalon.

A Qi Fabric FC-10S a legjobb példa arra, hogy néha egyetlen apró változtatás is elég, ha egy terméket fel szeretnénk dobni! A vezeték nélküli töltők többsége műanyagból készült, a mobilt pedig szilikon vagy egyszerű gumi védi a karcolódástól, a Hama új töltőjénél azonban a gumit elegáns szövetre cserélték a mérnökök. Ezzel az apró módosítással sikerült annyira feldobni a kütyüt, hogy az asztalon megtűrt töltőből – kis túlzással – egy csapásra az asztal dísze lett!

A Qi Fabric FC-10S állított kivitelben készül, vagyis úgy tervezték, hogy a telefont állítva és kissé megdöntve tudjuk elhelyezni rajta – a töltő viszont két tekercset tartalmaz, így arra is van lehetőség, hogy a mobilt 90 fokban elforgassuk. A töltés ebben az esetben is gond nélkül elindul! Az állványszerű tartó ideális azok számára, akik a telefont töltés közben is szeretnék használni.

A Hama készüléke természetesen gyorstöltésre is képes, hiszen ez ma már elvárás; az 5000 mAh-s akkumulátorok korában az alap vezeték nélküli töltés csigalassú tempója túlságosan is hosszú töltési időt eredményezne. A név alapján nem meglepő módon a töltés a Qi szabvány szerint történik, ami 10 wattos legnagyobb teljesítményt, 5 voltos feszültség mellett 2 amperes, 9 voltos feszültség mellett pedig 1,67 amperes legnagyobb áramerősséget jelent. A gyorsöltés funkció viszont csak akkor működik, ha megfelelő töltőfejet alkalmazunk: magához a töltőhöz nem jár semmilyen adapter! Az USB-C kábel viszont tartozék.

A töltés elindítása és megállítása automatikus (magát a töltést pedig egy apró LED jelzi a töltő előlapján), és az elektronika természetesen arról is gondoskodik, hogy a töltési folyamat ne legyen túlságosan terhelő a mobil számára. Ezenkívül túltöltés és túlfeszültség elleni védelmet is kapunk.