A közel száz éve alapított Hama folyamatosan a felhasználók elégedettségét keresi, eközben pedig a társadalmi szerepvállalásról sem feledkezik meg.

A Hama 1923-ban, Drezdából indult világhódító útjára. A vállalkozás kezdetben csupán néhány fotós tartozék kézi gyártásával foglakozott, mára viszont a világ egyik legnagyobb tartozék forgalmazójaként tarthatjuk számon. A termékpaletta hatalmasra hízott, 18 ezernél is több terméket tartalmaz, miközben a vállalatnál dolgozók száma meghaladja a 2500 főt. A németországi központ mellett 17 leányvállalat is működik; a Hama Kft-t 28 évvel ezelőtt alapították, ma 50 főt foglalkoztat – és a saját márkás termékek mellett hivatalos disztribútora olyan világmárkáknak is, mint a SIGMA, Western Digital, SanDisk, Rapoo valamint Jabra.

A Hama hitvallása szerint minden egyes, a vállalat által megtett lépés egy olyan tanulási folyamat része, amelynek legfőbb célja a vásárlói igények kiszolgálása, a felhasználók elégedettsége. A Hama ennek érdekében folyamatosan keresi a megújulási lehetőségeket – a folyamattal pedig a logó is lépést tart, amely épp a közelmúltban változott, a korábbinál letisztultabb, modernebb megjelenést kapott.

Prohászka Ottó a Hama Kft. ügyvezetője (balra) és Juhász Márton,
a Református Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója (jobbra)

A Hama Kft. a piacon elért sikerek mellett a társadalmi szerepvállalásra is nagy figyelmet fordít, így a vállalat alapítványokkal és más szervezetekkel együtt folyamatosan segíti a rászorulókat. Ebben az évben összesen 4 millió forintnyi adomány talált gazdára:
• A Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül 250 db iskolatáskát és tolltartót kaptak itthoni és határán túli magyar kisiskolások 1,5 millió forint értékben, illetve a Hama 1 millió forinttal támogatta a hátrányos sorsú gyermekek karácsonyi kívánságlistáját
• A Vércsepp a vérellátásért Alapítvánnyal közösen a Hama Kft. önkéntes váradásokat szervezett, a váradás ösztönzésére pedig a vállalat félmillió forint értékben ajánlott fel tartozékokat
• A Dr. Jósa István Általános Iskola (Kisléta) félmillió forint értékben iskolatáskákat és Hama termékeket kapott tanulmányi versenyek díjazására
• Az Inárcsi Nagycsaládosok Egyesülete pedig félmillió forint értékben Hama termékeket és ruhákat, bútorokat kapott a vállalattól.

A fenntartható fejlődés és a környezetvédelem érdekében is aktív a Hama; a vállalat korábban telepített egy 300 m2-es napelemrendszert az irodaház energiaigényeinek zöld ellátásához, a termékeknél pedig a kábelek műanyag csomagolását fokozatosan papírdoboz váltja.

Címkék