Az iXpand Luxe sorozat olyan USB-s adattárolókból áll, amelyek USB-C és Lightning csatlakozóval rendelkeznek – így bármilyen mobillal használhatod őket.

Hamarosan az Apple is kénytelen lesz átállni az USB-C csatlakozóra (a váltásra minden bizonnyal 2024-ben kerül majd sor), addig azonban minden almás mobil tulajdonos számára jó ajándék lehet egy olyan USB stick, amivel a telefon tárhelye bővíthető. Hiszen mint tudjuk, memóriakártyával erre az Apple termékeknél nincs lehetőség. De ne vegyük le a keresztvizet az Apple-ről, a Samsung csúcskategóriás készülékeinél sem lehet ilyen módon bővíteni a tárhelyet!

A SanDisk termékpalettáján természetesen nem az iXpand Luxe az első olyan termékvonal, amely kétféle csatlakozóval szerelt USB stickeket tartalmaz, a korábbi termékek azonban USB-C VAGY Lightning csatlakozót házasítottak USB-A dugasszal. Az iXpand termékcsalád legújabb tagja, a háromféle méretben is kapható Luxe viszont a mobilos világban használatos két interfészt tartalmazza: az USB-C és Lightning csatlakozó garancia arra, hogy a kütyük minden telefonnal használhatók, de emellett persze az USB-C azt is jelenti, hogy a legtöbb új notebookkal is kompatibilisek.

A stick akkor a legjobb választás, ha a családban van legalább egy Apple telefon és mellé androidos mobilok illetve hordozható számítógépek is akadnak: hiszen így egyetlen eszköz segítségével mindegyik tárhelye bővíthető. A stick megkönnyíti továbbá a kütyük közötti adathordozást is.
Az iXpand Luxe termékcsalád tagjaival akár 256 GB-nyi extra kapacitással is kiegészíthető a mobil belső tárhelye – de ha nem szeretnél sok pénzt költeni, akkor 128 vagy 64 GB-os kapacitást is választhatsz. Ahogy fentebb már említettük, a stick kétféle csatlakozóval rendelkezik: a Lightning szolgál az almás telefonokkal és tabletekkel való kapcsolódásra, míg a másik oldalon elhelyezett USB-C dugasszal androidos telefonnal vagy windowsos notebookkal érheted el a tartalmát. A pendrive forgatható kupakja minden esetben az épp nem használt csatlakozót védi. Az adathordozó a SanDisktől – kapacitástól függetlenül – exFAT fájlrendszerrel formázva érkezik, így minden további nélkül használható az összes létező eszközzel, amihez csak csatlakozni tud. Az írási és olvasási sebességek 50 illetve 90 MB körül alakulnak, ez átlagosnak mondható.

A SanDisk iXpand Luxe adathordozók mellé jár a gyártó saját fejlesztésű alkalmazása is, amellyel nemcsak a sticken tárolt adatok és multimédiás fájlok közvetlen megnyitására van lehetőség, hanem a telefonon lévő képek és videók biztonsági mentésére is. A kütyük mellé jár továbbá egy Windows illetve Macintosh alatt futó szoftver is, amivel biztonságos tárhely hozható létre; ennek segítségével a stickre felmásolt adatok (vagy azok egy része) jelszóval is védhető.