Szinte mindig nálad van a notebook, amikor úton vagy és félsz, hogy baja esik? Ne tedd! Használd inkább a Hama Protecton tokok egyikét!

A Protection esetében nehéz sorozatról beszélni, hiszen a termékcsalád két tagja pontosan ugyanazt tudja, eltérés csupán abban van, hogy az egyik verzió fekete, a másik pedig szürke színű. Ez viszont nem változtat azon a tényen, hogy bármelyik Protection tokot is választod, azzal a legjobb védelmet biztosítod hordozható géped számára. Mivel tokról (egészen pontosan sleeve-ről) van szó, a védelem természetesen mechanikus védelmet jelent, azaz elsősorban a külső behatások ellen irányul. A tok mindezt úgy valósítja meg, hogy külső része kemény polipropilén műanyagból készült, amely nemcsak a karcoknak áll ellent, hanem az ütéseket is jól nyeli el, valamint a kisebb mértékű elhajlás ellen is védelmet ad. A tok ebből adódóan nemcsak mindennapi használatra alkalmas, hanem akkor is nagyon jó szolgálatot tehet, ha például a notebookot repülőgépen a feladott poggyászban szeretnéd elhelyezni.

A kemény külső ne tévesszen meg; belül vastag és puha borítás valamint gumipántok gondoskodnak arról, hogy a notebook semmit ne „érezzen” abból, ami a külvilágban történik. Emellett a felépítésből adódóan a tok azt is meggátolja, hogy a notebook mozogjon. Cipzár és más olyan, kemény alkatrész nincs, amely karcot okozhatna. A robusztus felépítés ellenére a tok nagyon könnyű, mindössze 454 grammos, így a hátizsákod nem fogja lehúzni.

A tok a specifikáció alapján 13,3 colos méretig tudja befogadni a hordozható gépeket, de a notebookoknál alkalmazott, egyre vékonyabb káváknak hála több olyan 14 colos kijelzővel szerelt hordozható gép is piacon van, amely szintén beférhet a tokba. (Azért ha 14 colos notebookod van, a tok vásárlása előtt ellenőrizd a specifikációt, nehogy később probléma legyen!)