Az adatkábel egy olyan kiegészítő, amire sokan nem fordítanak kellő figyelmet – pedig ég és föld a különbség egy kommersz és egy minőségi darab között.

Ez világosan látszik a Hama legújabb szortimentjéből is, amely két pár kábelből áll: az egyik pár esetében a kábelek mindkét végén Type-C csatlakozó, a másik párnál pedig a kábel egyik végén az Apple mobil termékeinél használatos Lightning csatlakozó kapott helyet. A kábelek ettől eltekintve azonos tudással rendelkeznek, páronként pedig piros, illetve kék színű változat közül választhatsz. Ugyan kicsit drágább típusokról van szó, azonban garantált, hogy ezek a kábelek hosszú-hosszú évekig elkísérnek majd, nem úgy, mint a filléres típusok, amelyeket évente-kétévente cserélni kell, mert vagy az adatátviteli sebesség lassul le látszólag ok nélkül, vagy a gyorstöltés funkció szűnik meg működni.

A kábelek tartósságát nejlonszövet garantálja, amely a fehér csíkos mintájával nemcsak egyedi és mutatós külsőt kölcsönöz ezeknek a kiegészítőknek, hanem védelmet is nyújt: garantálja, hogy a kábelnek akkor sem lesz semmi baja, ha gyakran tekered fel például azért, mert a táskába szeretnéd tenni. A borításnak van egyébként még egy trükkje: fényvisszaverő képességének hála mindig kitűnik, bármilyen kupac aljára is kerüljön.

A csatlakozók sem hétköznapiak: a másfél méter hosszú kábel mindkét végére, típustól függetlenül, robusztus alumínium dugaszok kerültek, a csatlakozó felület pedig aranyozott a tökéletes csatlakozás és a hosszú élettartam érdekében. A belső részt teljesen kitöltő műanyag pedig a kontakthibák és a mechanikai behatásból adódó esetleges problémáknak is kiváló ellenszere.

A minőségi felépítésből adódóan a kábeleket mindenféle környezetben használhatod: nemcsak adatátvitelre jók, hanem természetesen töltésre is – még abban az esetben is, ha gyorstöltővel használod együtt. A belső felépítésből adódóan akár 20 voltos feszültséggel és 3 amperes áramerősséggel is töltheted kedvenc kütyüidet, ami azt jelenti, hogy a Type-C – Type-C változat akár még egy notebookok töltéséhez is megfelelő választás.