Egy gyermeknek az iskolatáska kiválasztásakor az elsődleges szempont biztosan a minta lesz, a szülőket viszont inkább az érdekli, hogy a táska ergonómiai kialakítása megfelelő-e. A Hama táskái közül válogattunk modelleket, kicsiknek és nagyoknak is!

A Hama kínálatában a legkisebbek számára két és háromdarabos szetteket találni, amelyek nemcsak az iskolatáskát, hanem egy azonos mintával díszített tolltartót, a háromdarabos szetteknél pedig tornazsákot is tartalmaznak. A sokféle minta közül biztos, hogy a fiúk és lányok is találnak kedvükre valót, a szülők pedig megnyugodhatnak: a táska minden szempontból megfelel a modern ergonómiai követelményeknek.

Minden táskán a fő tároló rekesz egy, a kicsiknek is könnyen kezelhető, de stabilan fogó fém zárat kapott például, az oldalsó zsebeket pedig cipzárral lehet kinyitni. Ebbe a zsebbe kisebb tárgyakat lehet tenni, míg az igazolványok számára a fő rekesz hátsó részén elhelyezett, szintén zárható zseb szolgál – amely sokkal jobban védett. Az elülső zseb részben hőszigetelt, így az ide helyezett tízórai a lehetőségekhez képest tovább friss maradhat. Bár a kicsik még nem járnak egyedül az iskolába, mégis praktikus kiegészítő a táska elején lévő fényvisszaverő csík is, amely sötétben visszatükrözi az autók lámpájának fényét.

A Hama valamennyi táskája könnyű, a hátfalat pedig úgy alakították ki, hogy az a gerincoszlopot kímélje. Az alsó részhez merevítő is került, amely a gerincvédő kialakítással együtt biztosítja, hogy a kicsik egészségét a táska rövid és hosszú távon se veszélyeztesse. Természetesen a táska pántja is méretre állítható, a pántok helyzetét elöl pedig egy extra hevederrel lehet biztosítani.

A nagyobbak számára a Hama olyan táskákat ajánl, amelyekkel már nemcsak iskolába lehet menni, hanem akár osztálykirándulásra is. A nagyok igényei mások: sokkal több holmit kell cipelni, és nemcsak a könyveknek, hanem néhány kütyünek is kell helyet szorítani.

A nagyméretű belső zseb akár A4-es méretű lapoknak is elég helyet nyújt, a notebookok (vagy táblagépek) számára pedig külön párnázott tartórekesz készült. Az apróságokat a két cipzáras első zsebben, vagy a fő rekeszben kialakított tárolókban lehet elhelyezni – a két oldalsó hálós zsebben pedig kényelmesen elfér az üdítős palack és a zsebkendő is.

A hátsó rész természetesen ezeknél a hátizsákoknál is párnázott, mégpedig oly módon, hogy a szellőzés is biztosított legyen. A kényelmes viseléshez emellett hozzájárul még az is, hogy az S-alakú vállpántok szintén béleltek. A táskák anyaga poliészter, amely nemcsak kiváló vízlepergető, hanem a tisztítást is megkönnyíti.