USB Type-C 10 in 1 dokkoló adapter (4× USB 3.2, 2× HDMI, DP, LAN, USB-C, PD)
A Hama legkomolyabb tudású dokkolója elsősorban az otthoni felhasználókat célozza, illetve azokat, akik a munkahelyen is hordozható gépet használnak. Az eszköz a nevéből is adódóan 10 funkciót képes ellátni úgy, hogy a laptopon mindössze egyetlen USB-C csatlakozót foglal el. Használata ezzel együtt sem csak funkcionális szempontól jó, hanem azért is mert kényelmes: ha a notebookhoz több periféria csatlakozik rendszeresen (billentyűzet, egér, HDD, nyomtató, töltő, monitor(ok) stb.), akkor ezeket egyetlen mozdulattal lehet a géphez csatlakoztatni, illetve eltávolítani.
A komoly tudás persze komoly méretet is feltételez, de a nagy méret ezúttal nem feltétlenül hátrány, sőt. A kütyüt úgy tervezték, hogy felső részére tehessük a notebook hátulját – ezzel a billentyűzet kissé megdől, a kijelző magasabbra kerül, a szellőzés pedig jobb lesz. Vagyis nemcsak a portok számát növelhetjük, hanem javíthatunk az ergonómián és akár a gép teljesítményén is. Az alumínium borítás pedig gondoskodik róla, hogy ne csak a látvány, hanem a tartósság is jellemezze a dokkolót.
Az eszköz az USB 3.2 Gen1 szabvány szerint kommunikál, nemcsak a „lefelé”, hanem a „felfelé” menő ág is ezt a szabványt használja. Ez annyit jelent, hogy elméletben 5 Gbps-os sebességet kapunk (ekkora a legnagyobb sebesség a hub és a notebook között, és ez a sebesség az, amely a másik oldalon eloszlik a csatlakoztatott perifériák között). Az elvben 625 MB/s-os tempó a gyakorlatban jellemzően inkább 500 MB/s körül alakul, de ez még mindig bőven elég a kényelmes használathoz. Ezt a dokkolót akár tablethez is lehet csatlakoztatni, de méreténél fogva, valamint azért, mert a tudását ilyenkor nem lehet rendesen kihasználni, inkább notebookhoz valamint Macbookhoz ajánljuk.
A csatlakozók listája igen tekintélyes:
• 1× USB-C adathoz és töltéshez
• 1× USB-C adathoz
• 1× USB-A (3.2 Gen1)
• 3× USB-A (2.0)
• 2× HDMI
• 1× DisplayPort
• 1× LAN (gigabit).
Itt annyit érdemes megjegyezni, hogy az USB-A csatlakozókból adattárolókhoz jó, ha a kék színű aljzatot használjuk, mert a másik három USB 2.0-s – ezek kiválóan alkalmasak viszont nyomtató vagy például billentyűzet fogadásához. A LAN gigabites, így elméletben akár 125 MB/s-os sebesség is elérhető vele – a gyakorlatban némi veszteség nyilván adódik, de a 100 MB/s feletti tempó így is garantált. Az USB-C aljzatok közül a szélső a Power Delivery funkciót is támogatja, így a notebook tölthető is rajta keresztül. Ezt a funkciót a felirat egyértelműen jelzi a dokkoló hátoldalán.
A három darab videokimenet mindegyike akár a 4K-s felbontást is támogatja, és arra is van lehetőség, hogy egyszerre mind a három csatlakozót használjuk – de azt figyelembe kell venni, hogy az USB 3.2 Gen1 sávszélessége nem elég ahhoz, hogy mind a három csatlakoztatott eszközt ekkora felbontással használjuk, de Full HD felbontás esetén nem lesz gond!
Illesztőprogram telepítésére Windows (7+) illetve Mac OS (10.8+) alatt sincs szükség, az USB Power Delivery funkció, illetve a videokimenetek viszont csak akkor működnek, ha a gazdagép az USB-C csatlakozón keresztül szintén támogatja ezeket a funkciókat.