USB Type-C 9 in 1 dokkoló adapter (4× USB 3.1, HDMI, LAN, USB-C, PD, SD)
A dokkolók feladata nemcsak a csatlakozókínálat és a kényelem növelése lehet, hanem adott esetben hiányzó funkciók pótlása is. Noha a név alapján azt gondolhatnánk, hogy kevés eltérés van a 10 in 1 és 9 in 1 dokkolók között, a gyakorlat egészen mást mutat. Erre a dokkolóra 1 USB-C, négy USB-A csatlakozó, 1 HDMI, 1 SD-kártya, 1 microSD-kártya olvasó valamint Ethernet csatlakozó került. A képen ugyan látszik, hogy a jobb oldalon két USB-C csatlakozó foglal helyet egymás mellett, de ez csalóka, mert a szélső port szolgál a notebookkal való összeköttetésre – ez a típus a felhozatalban egyedüliként nem fix, hanem cserélhető kábellel rendelkezik, így akkor sem kell zavarba jönnünk, ha valamiért nem tudjuk elég közel tenni a notebookhoz. A hátsó USB csatlakozóknál előny, hogy a köztük lévő nagy távolság miatt a nagyobb méretű stickek sem fogják blokkolni a szomszédos csatlakozókat.
A dizájnt ennél a modellnél is az alumínium borítás határozza meg alapvetően, amely strapabíró, ugyanakkor tetszetős megjelenést kölcsönöz a készüléknek. Az eltérő formavilág ellenére ezt a modellt is helyezhetjük notebook alá a hátsó részt megemelendő, illetve a jobb szellőzés érdekében. Ha viszont erre a funkcióra nincs szükség, akkor a lábakat akár le is vehetjük, így egy lapos, elegáns kütyüvé változtathatjuk a dokkolót. Amely akár a notebook táskába is befér, ha „terepen” lenne rá szükség.
Az USB aljzatok közül a Type-C foglalat kezeli a Power Delivery funkciót is, így a dokkolón keresztül működik a töltés funkció is – felettébb hasznos olyan esetekben, amikor egy laptopot csak és kizárólag USB-C porton keresztül lehet tölteni. A videokimenet HDMI, és akár 4K-s (4096×2160 pixeles) felbontást is lehetővé tesz – igaz, a sávszélességből adódóan csak 30 fps képsebesség mellett. Viszont mivel videocsatlakozóból csak egy van, az USB-A foglalatok mindegyike 3.1-es szabványú, vagyis valamennyi csatlakozó gyors adatátvitelt tesz lehetővé. Ha a notebookra nem került esetleg Ethernet port, akkor azt is pótolhatjuk: a gigabites LAN jobb oldalt helyezkedik el.
Ennek a modellnek az extrája a dupla kártyaolvasó funkció, amely SD- és microSD-kártyákhoz használható. Az akár 2 TB-os kártyákat is kezelő adapterek megléte elsősorban fotósoknak, videósoknak jelenthet segítséget.
A rendszerkövetelmények nem túl szigorúak: a hub illesztőprogram telepítése nélkül is működik minden Windows (7+) illetve Mac OS verzióval (10.8+), és kiegészítő tápegységre sincs szükség. Természetesen az USB-C foglalaton keresztül a töltés csak akkor működik, ha a notebook/telefon maga is támogatja a Power Delivery szabványt, a videokiemenetek pedig akkor használhatók, ha adott a DisplayPort Alternate Mode is. A csatlakoztatott eszközök számára egyébként a teljesítménykeret 100 watt.
USB 3.1 Type-C 9in1 dokkoló adapter (USB 3.1, HDMI, LAN, USB-C, PD)
Ez pedig a megújult változat, amelyet szintén úgy alakítottak ki, hogy a notebook hátsó része alatt is el lehessen helyezni, hogy az eszközt megemelve jobb szellőzést és kényelmesebb gépelést biztosítson.
Mind minden valamire való modern dokkoló, úgy a Hama eszköze is USB-C kapcsolaton keresztül csatlakozik a notebookhoz vagy a PC-hez, amelyből összesen kilenc kimenet születik (innen a név is). Két USB-C, hogy a hordozható számítógép eme csatlakozója és a vele járó funkció se vesszenek el, továbbá négy USB-A csatlakozó, amelyek közül kettő az USB 3.1 Gen1 szabványt támogatja, azaz 5 Gbps-os, két darab HDMI, valamint egy gigabites Ethernet. A másik két USB-A dugasz csak a 2.0 szabvány szerint kommunikál, de sebessége bőven elég billentyűzetek vagy például Bluetooth adapter csatlakoztatásához. Az USB-A csatlakozókkal kapcsolatban el kell még mondanunk előnyként, hogy a közöttük lévő nagy távolság miatt a nagyobb méretű stickek sem fogják blokkolni a szomszédos aljzatokat.
A dizájn modern és tartós egyszerre, erről a fém keret gondoskodik, amely strapabíró, ugyanakkor tetszetős megjelenést kölcsönöz a készüléknek. Ahogyan korábban már említettük, a dokkoló a notebook alá helyezhető a hátsó részt megemelendő, de ha ezt a funkcióját nem szeretnénk használni, akkor van lehetőség arra, hogy a két oldalsó lábat eltávolítsuk, hogy a szemnek kellemesebb, téglatest alakú formát kapjunk. Ez a funkció továbbá akkor is jól jön, ha a dokkolót el szeretnéd vinni magaddal, mert így sokkal kényelmesebben fog beférni a táskába.
A két USB-C foglalat természetesen kezeli a Power Delivery funkciót is, legfeljebb 100 wattos teljesítményig, így a dokkolón keresztül megoldható a notebook töltése is – ez ma már fontos, mert a hordozható számítógépek többségét csak ezen az interfészen keresztül tudod tölteni. A két darab videokimenet a 4K-s felbontást is támogatja, de a sávszélességből adódóan csak 30 fps képsebesség mellett.
Ez a hub is illesztőprogram telepítése nélkül működik minden Windows, illetve Mac OS verzióval, alapesetben kiegészítő tápegység nélkül is. Az viszont fontos kiegészítés, hogy a videokimenetek csak akkor működnek, ha a notebook (vagy PC, tablet, telefon) támogatja a DisplayPort Alternate Mode-ot vagy a Thunderbolt 3 / 4 összeköttetést.
FIC USB 3.1 Type-C 9 in 1 dokkoló adapter (4× USB 3.1, 2× HDMI, LAN, USB-C, PD)
Ha a tartó funkcióra nincs szükség, akkor ez a kilencfunkciós apróság a legjobb megoldás, amely annak ellenére, hogy tele van csatlakozóval, belefért egy kompakt méretű dobozba. A notebookhoz ez a modell is USB-C dugasz segítségével társítható, amely USB 3.1 Gen1 szabványt használ és 5 Gbps-os adatátviteli sebességre képes úgy, hogy közben a Power Delivery gyorstöltés funkcióval is barátságot ápol, egészen 100 wattig. Ez azért fontos, mert rajta keresztül tudod a töltőt is a notebookhoz kötni, ha úgy kényelmesebb.
A dokkoló mindkét hosszabbik oldalára négy-négy csatlakozó került: az egyik oldalon csak USB portokat, a másik oldalon pedig két HDMI-t és két USB-t találsz. Az USB-k közül négy USB-A dugaszt, kettő pedig USB-C csatlakozót használ olyan kiosztásban, hogy az A-s dugaszokból kettő csak USB 2.0 kompatibilis. Ez persze nem olyan nagy hátrány, hiszen régebbi hardverek, például nyomtatók vagy szkenner csatlakoztatásához ez is tökéletes, a monitorok és merevlemezek számára pedig még mindig ott van négy darab USB 3.1 Gen1 szabványú USB-A, illetve USB-C aljzat.
A HDMI csatlakozók akár a 4K-s felbontás is kezelik, legfeljebb 60 Hz-es képfrissítési frekvencia mellett, a kilencedik funkció pedig ennél a dokkolónál is a gigabites Ethernet port. Amely WiFi ide vagy oda, még mindig a legstabilabb és leggyorsabb csatlakozási módot kínálja a hálózathoz és internetezéshez.














