Az alsósoknak, de különösen az elsősős, az iskolát most szeptemberben megkezdő gyerekeknek nem egyszerű a legjobb iskolatáskát kiválasztani; nemcsak arra kell figyelni, hogy a kiszemelt példány az apróságnak tetszik-e, hanem arra is, hogy a táska ergonómiai kialakításra rendben van-e. A Hama termékpalettájáról válogattunk, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A Hama kifejezetten a kicsik számára tervezett táskái nyolcféle mintával választhatók. Háromdarabos szettről van szó, amelyben az iskolatáska mellett egy azonos mintával díszített tornazsák és egy tolltartó is van. Az iskolatáska kiválasztása mindig nehézm hiszen a kicsik számára az elsődleges mindig a minta, a szülők viszont azt szeretnék, hogy a táska praktikus és ergonomikus legyen. Szerencsére a Hama táskái mindkét szempont alapján kiválóan teljesítenek. A nagy zseb például egy könnyen kezelhető, de stabilan fogó fém zárat kapott, az oldalsó zsebek pedig cipzárral nyílnak, hogy a kisebb tárgyakat, kellékeket gyorsan meg lehessen találni. A harmadik, elülső zseb érdekessége az, hogy belső részét hőszigetelő fóliával vonták be, hogy a tízórait a lehetőségekhez képest nyáron hidegen, télen pedig melegen tartsa. Szintén praktikus a fedél belső részén elhelyezett órarend tartó és a táska elején lévő, a sötétben közlekedők biztonságát segítő fényvisszaverő csík is.

Ergonómiai szempontból főleg a táska könnyű felépítését, a gerincoszlophoz igazodó hátfalat valamint a táska alján lévő merevítőt érdemes kiemelni – ezek együttesen biztosítják, hogy a kicsik egészségét a táska rövid és hosszú távon se veszélyeztesse. Természetesen a táska pántja is méretre állítható, hogy a gyermek növekedését folyamatosan tudja követni.

A nagyobbak számára az All Out termékei között érdemes körülnézni; ezek már olyan hátizsákok, amelyekkel nemcsak iskolába lehet menni, hanem kirándulni és túrázni is. A nagyok igényei jelentősen eltérnek a kicsikétől, hiszen rendszerint sokkal több holmit kell cipelni, másrészt az eszköztárban a kütyük is megjelennek.

A nagyméretű belső zsebben a gyűrődés veszélye nélkül elférnek az A4-es méretű lapok, a notebookok (vagy táblagépek) számára pedig külön párnázott tartórekeszt alakítottak ki hátul. Az apróságokat egyrészt a fő rekeszen belül, a direkt erre a célra kialakított zsebekben tárolhatjuk, másrészt a két cipzáras első zseb egyikében. És még oldalt is van két hálós zseb, ami ideális, ha félliteres palackot vagy zsebkendőt is szeretnénk magunkkal vinni.

A kényelmet a párnázott hátsó rész és az S-alakú, szintén párnázott vállpántok garantálják; a hátsó párnák kialakítása ráadásul olyan, hogy a hátnak minimális szellőzést is biztosít. Aki szereti az extra stabilitást, annak jól jöhet, hogy a vállpántokat a mellkasnál egymáshoz lehet erősíteni. A táska anyaga poliészter, amely nemcsak kiváló vízlepergető hatása miatt jó választás, hanem azért is, mert könnyen tisztítható. Az All Out táskák összesen tízféle színben választhatók.