Napelemes WiFi-s kamera

Az IP-kamerák nagyon hasznos kis teremtmények, hiszen segítségükkel egy sor biztonsági funkció megvalósítható. Azonban sokan a telepítéskor szembesülnek azzal, hogy egy ilyen kamera használatához konnektorra akkor is szükség lesz, ha az adatforgalom WiFi hálózaton keresztül történik. A Hama egy okos ötlettel most megoldotta azt, hogy ne legyen probléma az elhelyezéssel: a 176615-ös modell tápellátását ugyanis akkumulátor biztosítja, amit alapesetben a hozzá adott napelem segítségével lehet feltölteni. A kamera ráadásul nem is fogyaszt sokat, így a napelem mérete az év nagyobb részében elegendő ahhoz, hogy a folyamatos működést biztosítsa. Ez azért nagyon hasznos, mert olyan helyen is lehetőséget ad a kamera telepítésére, ahol egyébként ez nem lenne megoldható – gondoljunk akár csak arra, hogy ha a kamerát a kert végében szeretnéd telepíteni, akkor szinte biztos, hogy ott nem lesz meg az ehhez szükséges tápellátás.

Illetve télen azért előfordulhat, hogy nincs elegendő napfény, és ezért a napelem által biztosított energia nem elegendő. Ebben az esetben a kamerát USB-s tápegység vagy akár PC USB csatlakozójával is fel lehet tölteni – akár a szobában is, hiszen a kamera a mágneses rögzítőnek hála pillanatok alatt leszedhető a tartó konzoljáról.

Már a napelem is egyértelműen jelzi, hogy ezt a kütyüt kültéri használatra tervezték, amit csak még tovább erősít, hogy mind a kamera mind a napelem tokozása víz- és porálló. Mégpedig az IP65-ös szabvány szerint, így nemcsak az esőcseppeket, hanem egy nagyobb esőt is gond nélkül kibírnak. Ehhez viszont egy extra, szilikonból készült burkolatot is fel kell helyezni a kamerára.

A felvételeket a Hama kamerája alapesetben microSD-kártyára rögzíti, de lehetőség van arra is, hogy a klipek a felhőbe kerüljenek, így azok bárhol és bármikor elérhetők – még akkor is, ha a kamera bármilyen oknál fogva offline állapotba kerülne (pl. lemerül).
130 fokos látószögének hála a kamera elég nagy területet képes belátni.

A kamera természetesen integrálható a Hama Smart Home rendszerbe is. Ez a Hama okosotthon rendszere, ami WiFi és felhő alapokon nyugszik. Ezen az alkalmazáson keresztül a kamerát könnyen összekapcsolhatod más termékekkel is, és automatizmusokat hozhatsz létre. Beállítható például, hogy ha a kamera mozgást érzékel, akkor felkapcsoljon a lámpa, bekapcsoljon a sziréna és push üzenetet is kapj mobilodra. Az alkalmazáson keresztül bármikor ellenőrizheted az élőképet, konfigurálható a mozgásérzékelő és az éjszakai üzemmód (infra LED segítségével gyakorlatilag teljesen sötétben is tökéletes képet kaphatsz) és persze nemcsak a felhőben, hanem a memóriakártyán tárolt felvételekhez is hozzá tudsz férni. Valószínűleg nem sokszor lesz rá szükség, de jó tudni, hogy a kamerához egyszerre többen is csatlakozhatnak.

További hasznos, a Hama Smart Home alkalmazáson keresztül elérhető funkció a kétutas kommunikáció: a kamera a rajta lévő mikrofon és hangszóró segítségével alkalmas arra is, hogy a távolból beszélgess mondjuk a postással, ha nem érsz haza időben.

Ha nem vagy nemcsak a Hama saját rendszerét szeretnéd használni, irányíthatod a kamerát az Amazon Alexa és Echo Show, a Google Assistant, valamint Google Nest segítségével is.