Kültéri világítás
Az első termék ebben a kategóriában tulajdonképpen nem egy okoslámpa, hanem egy olyan vezérelhető konnektor, amely bírja a hideget és a meleget, szigetelt kialakításából adódóan pedig valamelyest a nedvességgel szemben is védett. Természetesen ez nem jelent vízállóságot, a por ellen pedig nyilvánvalóan nem lehet teljesen védett egy ilyen termék, de az IP44-es minősítés is figyelemre méltó. A konnektor a beltéri társaihoz hasonlóan alkalmazással kapcsolgatható ki és be, a felhő alapú működés pedig akár az időzítő alapú működést is lehetővé teszi. Ebből adódóan a konnektor tökéletes meglévő kerti világítás, fényfüzér vagy kerti szivattyú vezrélésére, illetve automatikus kapcsolgatására.
A második termék egy igazi kuriózum: egy fényfüzérről van szó, amely tökéletesen passzol az ünnepek hangulatához. Kültéren is elhelyezhető termék IP44-es víz- és porállósággal, azaz munkára foghatod akár az erkélyen vagy a teraszon is, ha szeretnéd. A füzérre 12 darab égő került, de több égősor is összekapcsolható egymással, ha egy kevés lenne. 30 előre programozott, akár dinamikusan változó jelenet közül választhatsz, vagy ha egyik sem felel meg az elvárásaidnak, akkor arra is van lehetőség, hogy az égők színét egyedileg válaszd ki: a WiFi kommunikáció és a Smart Home alkalmazás használatának lehetősége ugyanis ennél a terméknél is adott. Az égősor 8 méteres, az égők közötti távolság 50 cm, az utolsó égő és a konnektor között pedig 3 méternyi vezeték húzódik.
A harmadik termék ebben a kategóriában egy lámpa, amit azért nem az égőkkel vettünk egy kalap alá, mert egy komplett, azonnal használatba vehető termékről van szó, nem pedig egy olyan égőről, amit lámpatestbe kell szerelni. A Kerti LED Reflektor – nevéből is adódóan – kültérre készült, tokozása nemcsak a pornak, hanem az esőnek is ellenál, mégpedig az IP65-ös szabvány követelményei szerint. A kerti lámpa 7 wattos teljesítménnyel, ebből adódóan erős fénnyel rendelkezik, az RGB LED-es kialakításnak hála pedig 16,7 millió szín közül választhatod ki a környezethez vagy a hangulatodhoz tökéletesen illeszkedőt.
A Hama más okos eszközeihez hasonló módon a kerti LED reflektor is központi egység nélkül működik, irányításához WiFi-re, azon keresztül internetkapcsolatra, valamint a Hama Smart Home alkalmazásra van szükség. A felhő alapú rendszer segítségével a kerti reflektor működése összehangolható például a kertben elhelyezett mozgásérzékelővel, továbbá működik a hangvezérlés is az Amazon Alexa, valamint a Google Assistant szolgáltatások segítségével. Az alkalmazáson belül arra is van mód, hogy több kerti lámpát csoportba rendezve egyszerrel kezeld valamennyit.











