A Hama okosotthon kínálatáról egy korábbi cikkünkben már írtuk, és akkor megemlítettük azt is, hogy a termékpaletta LED-es mennyezeti lámpákat is tartalmaz. Két nagyon sokféleképpen használható típusról van szó, amelyek között mindössze külső megjelenésben van különbség: az egyik modell kör alakú, a másik pedig négyzet alakú dizájnt kapott.

A lámpák remek alapot szolgáltatnak egy új okosotthon rendszer kiépítéséhez, de természetesen integrálhatók egy korábban létrehozott rendszerbe is. A kör alakú lámpa 30 cm-es átmérővel rendelkezik, a négyzet alakú pedig 27 cm-es; mindkettőben összesen 48 darab fényforrás található. 24 darab közülük meleg, 24 pedig hideg fehér fénnyel világít. Ebből már sejthető, hogy a lámpa színhőmérséklete állítható: 2200 és 6500K kelvin közötti értékekből lehet választani. A legnagyobb fényáram mindkét típus esetén 1500 lumen, ami kicsivel nagyobb, mint egy hagyományos, 100 wattos izzó vagy egy 20 wattos kompakt fénycső fényárama; miközben a LED-es lámpa csak 10 wattot fogyaszt. A világítási szögre sem lehet panasz, hiszen 170 fokos minden irányban; vagyis a lámpák tökéletesen megfelelőek a hagyományos mennyezeti lámpák kiváltására. De bevethetők hangulatvilágításként is, mert nemcsak a színhőmérsékletük, hanem fényerejük is állítható. A lámpák dizájnjának különlegessége, hogy a búrán apró lyukak találhatók, ez gyönyörű, csillogó hatást eredményez.

Habár természetesen lehet normál kapcsolóval is vezérelni ezeket a lámpákat, nagy hiba lenne pusztán erre a megoldásra hagyatkozni, hiszen a lámpák okosak. WiFi adapterük és az okostelefonra elérhető Hama Smart Solution alkalmazás segítségével villámgyorsan csatlakoznak az otthoni hálózatra, ezt követően pedig telefonról is irányíthatók – akár interneten keresztül, távolról is.

Ehhez ráadásul külön központra sincs szükség. A lámpák időzítő funkcióval is rendelkeznek (egyszeri vagy ismétlődő ki- illetve bekapcsolást állíthatunk be), és ez a funkció természetesen mobil nélkül is működik. Emellett a Hama alkalmazásával és más okoskütyükkel tevékenységeket is definiálhatunk; beállíthatjuk például azt, hogy az ajtó kinyitásakor a lámpa automatikusan felkapcsoljon. A szoftver telepítéséről, beállításáról és használatáról következő cikkünkben bővebben írunk majd!

A széleskörű használatot az IFTTT rendszerekkel való kompatibilitás mellett az is garantálja, hogy a lámpák a Google Assistant valamint az Amazon Alexa digitális személyi asszisztensekkel is irányíthatók.