A nyár elején készítettünk egy cikket az USB szabványról, amelyben természetesen kitértünk a Type-C csatlakozóra és a vele kapcsolatos előnyökre. Most ismét ehhez a csatoló típushoz térünk vissza; megmutatjuk a legfontosabb, hozzá tartozó jelöléseket.

A korábbi bejegyzésben már említettük, hogy sokan az USB Type-C (vagy röviden USB-C) csatlakozót az USB 3.1-es szabvánnyal kötik össze, valójában azonban két független projektről van szó. Ezt jelzi többek között az is, hogy a Type-C csatlakozót nemcsak USB 3.1 szabványhoz lehet használni, hanem több más interfésznél is lehet alkalmazni: USB 2.0, USB 3.0, Thunderbolt, HDMI valamint DisplayPort szabványnál szintén bevethető, a tervekben pedig még az is szerepel, hogy az MHL-t is felkészítik az együttműködésre.

A sokféle felhasználási lehetőség mindig jó dolog, a gyakorlatban azonban gondot okozhat – főleg egy több USB-C csatlakozóval szerelt számítógép esetében – kitalálni, hogy egy adott csatlakozó mire képes. Az USB-IF éppen ezért jelöléseket is készített, amelyek segítenek eldönteni a kérdés. Sajnos a jelöléseket a notebook gyártók csak ritkán használják, de joggal bízhatunk benne, hogy idővel belátják, hogy mindenkinek jó, ha egyértelmű, mire számíthatunk egy adott USB-C csatlakozó esetében. A logók segítségével a port típusa/sebessége mellett (USB 2.0, USB 3.1 és USB 3.1 Gen 2) egyértelműen kiderül az is, ha az adott csatlakozó videokimenetként is használható, illetve természetesen az is, ha az aljzat a nagyobb energiaigényű eszközök áramellátása érdekében a Power Delivery kiterjesztést is támogatja. Ezeket a jelöléseket természetesen a hamarosan megjelenő USB 3.2, illetve a későbbi tervekben szereplő USB 3.3 verzióknál is lehet majd alkalmazni.

Számíthatunk rá, hogy a jövőben a Type-C interfész egyeduralkodóvá válik, azonban a gyártók – tegyük hozzá, helyesen – egyelőre csak egy vagy két ilyen csatlakozóval látják el a notebookokat, hogy a régebbi perifériák csatlakoztatásával se legyen probléma. Tavaly egyébként nagyjából 600 millió olyan eszközt adtak el, amin Type-C típusú USB csatlakozó is volt, jövőre viszont az ilyen kütyük száma bőven 2 milliárd fölé nőhet.